Ez egy hétfői bejegyzés, csak nem volt érkezésem feltölteni eddig:)
Épp a buszon üldögélek, Valencia felé. Legalábbis őszintén remélem… És lesz is hol laknom, Juan felajánlotta, hogy maradhatok nála 14-ig, utána nem tudom pontosan, mert csak 16-án tervezek továbbmenni. De az még messze van.
Hogy gasztrobloggerségemet kicsit folytassam, elmesélem, hogy a paprikáskrumpli egész fura lett, de az íze tűrhető volt. Nem volt egyértelmű, hogy a többieknek is ízlik-e, Anne (francia lány, kevéssé tud angolul) még Joey trükkjeit is bevetette, ugyanakkor csak elfogyott az egészJ (Hugó – portugál lakótárs – azt mondta, hogy ők is minden ételbe raknak paprikát, és náluk is van paprikáskrumpli – affene, hát akkor mi a hungarikum?)
Pénteken szokás szerint az utcácskákat jártam, este pedig Anne-el elmentünk a Gracia nevű negyedbe, ahol minden kis tér tele volt emberekkel, Gödör-fíling, kivéve, hogy az átlagéletkor nem 16 volt, és nem csak egy pontján a városnak. Nagyon zsír, mindenhol járkálnak körbe emberkék, akik „szerveszáábíír” felkiáltással szeretnének sört eladni 1 euróért. Rohadt jó ötlet, mert a francnak sincs kedve percenként a boltba rohangálni, meg ugye éjszaka annyira nincsenek is nyitva. (Ugyanezek az emberek nappal a strandot róják, és a „szerveszábíír” kiegészül „koldfantakóla”-val.)
Szombaton Alberttel (erről a névről amúgy mindig az Albert mondja című zseniális rajzfilm jut eszembe…) felrobogóztunk egy hegyre, ahonnan be lehet látni az egész várost (és egy rendkívül ronda tévétorony terül el rajta). Megtudtam tőle, hogy a Vicky Cristina Barcelona egy rossz film, mert Woody Allennek gőze sincs arról, hogy milyen igazából Barcelona, de legalább a város sokat fizetett neki, hogy megcsinálja. Azért nekem továbbra is tetszik. Albert egy könyvesboltban dolgozik, nagyon tetszett neki, amit az Armchair Booksról meséltem és persze ismeri a Black Booksot. Sokat mesélt a városról, meg a politikáról, meg a független Katalóniáról.
Délután bárban tapast ettünk, illetve megfigyelhettem a helyi, elég sajátos takarítási szokásokat: az asztalról a kajamaradékot, szalvétát egy gyors mozdulattal a földre söprik, illetve ugyanezt teszik a blokkokkal. Nekem bejön. Ezután átmentünk a belvárosba és megnéztük Chinatownt, ahol főleg perditák és rendőrök voltak. Amiért érdekes, az az, hogy mindez konkrétan egy utcányira található a La Ramblától, ami egy széles út, a közepén sétálóutcával, sok-sok bolttal és még több turistával. Mint megtudtam, nem olyan régen az is csak egy szűk utca volt, és az olimpiára építették így meg.
Amit sajnálok, hogy a Gaudí által tervezett parkba nem sikerült eljutnom, pedig az biztos, hogy nagyon jól néz ki, de hát egyszerűen nem volt időmJ
Este megint Anneal mentünk el – kúrálandó enyhe napszúrásom. Először random helyeken üldögéltünk random emberekkel, később egy diszkóban kötöttünk ki. Azt hiszem életemben másodszor, és reményeim szerint utoljára voltam diszkóban. Drága és erősen patkányoid volt, de jól szórakoztunk. Én öt körül hazaindultam, Anne még maradt, de megpróbálta elmagyarázni a vissza vezető utat. Amúgy sem tájékozódik nagyon jól – meg ugye angolul is kevéssé beszél - , de hajnali ötkor valószínűleg ez különösen rosszul ment neki. Mindenesetre valahogy – nem pontosan értem, hogyan – visszajutottam a lakásba.
Egyre növekvő spanyol szókincsemnek (pl. már nem csak azt tudom mondani, hogy jobb, hanem azt is, hogy bal) jó hasznát veszem. Például a buszjegy vásárlásánál az eladó a leghatározottabban utasította vissza azon feltevésem, hogy esetleg beszél angolul – érthető, végülis csak egy brit cég kül-és belföldi buszaira árul jegyet Barcelona egyik fő buszállomásán. Szóval kénytelen voltam spanyolul lefolytatni az üzletet, és úgy tűnik, sikerült.
Vasárnap a bícsen voltam, egy kicsit máshogy néz ki, ha nem borult az idő…
Asszem mégsem megyek délebbre Valenciánál, mert semmiképp sem szeretnék húsvétkor Madridban lenni. Így is ott leszek egy vagy két Barca-Madrid meccs alatt, ráadásul a barcelonai hostjaim megígértették velem, hogy mindenképp Barcelonának szurkolok. Lehet, hogy kicsit megvernek majd…
Amúgy, azon kívül, hogy iszonyatosan jó így utazgatni meg világot látni, továbbra is érzem, hogy úgy bejárni Európát, hogy mindenhol 3-4 napot tölt az ember, nincs sok értelme. Mire kezdené kiismerni a várost, kicsit az embereket, addigra le is lép. Persze, mikor nagymama korában mesél az unokáinak előveheti a naplóját és elmondhatja, hogy jaaaa, tényleg, voltam Barcelonába és Prágában is, de sokkal többet nem ér. Megan, az ausztrál lány, aki itt volt is így utazik természetesen. És ő is előszeretettel használta kedvenc kifejezésemet, az „I’ve done … country”. De megmutatta egy barátnője tervét, hogy hogyan fog utazni, az még durvább volt, minden városban 1, maximum 2 napot tölt. De hát ő tudja... Szóval legközelebb, amikor mondjuk Dél-Amerikába (ez mondjuk most nemtom hogy jutott eszembe) utazom, akkor hónapokra megyek. Persze félreértés ne essék, nem számítottam másra, és ez pont így jó most, csak hosszútávon nem csinálnám. (Kegyetlen jól néznek ki a tenger és a hegyek az autópályáról.)
