Végignézve a blogbejegyzéseimen, mindegyik ugyanúgy kezdődik, most megpróbálok ezen változtatni:)

Itt minden zsír, folyik az élet. Bálint pénteken Berlinbe távozott, azóta az én magyarulbeszélési lehetőségeim igencsak lekorlátozódtak, ami bizonyos szempontból jó, de fárasztó.

Most épp rendkívüli jókedvnek örvendek, ami annak köszönhető, hogy tegnap végre főztem magamnak normális kaját és ebből mára is jutott. Elképesztő boldogság jót enni.

Az elmúlt pár napban kicsit túl voltam terhelődve a szociális léttől, de ez már elmúlt. Nem is az a fő baj, hogy mindig haverkodni kell, hanem az, hogy nincs egy ember, akivel csakúgy beszélgetni lehet, mert régen ismerem. Mindenkivel smalltalkolni kell, és közben igyekezni emlékezni a nevére, a származására és az ittartózkodásának céljára. Ez egy ideig teljesen jól megy, de egy idő után fárasztó, főleg hogy mindez egy másik nyelven zajlik. Fárasztó mindig megpróbálni összeszedni magam, és odaülni idegen emberek közé, elmagyarazni a nevem és lefolytatni ugyanazokat a beszélgeteseket. De most megint jobban megy, elmúlt a "mélypont".

Szombaton volt Nick UV partija, a Bálinték lakásában, ahova nagyon sok (nem csak számomra) idegen ember jött, és csak a különböző hűtött italok elfogyasztása után vált élvezhetővé. Azért nem volt olyan rossz.

A munka jó, egyre jobban élvezem, és már csak kicsit van lelkiismeretfurdalásom attól, hogy nem dolgozom nagyon keményen.
Én szeretnék megtanulni dolgokat, például azt, hogy hogyan kell szakszerűen leírni egy könyv állapotát angolul. David többször megígérte hogy megtanít, de végül bejön, leül, rágyújt és elkezd Cidert inni és beszélni, és esze ágában sincs megtanítani. Aztán pedig ír egy humoros műleírást egy könyvhöz, és röhög, de ebből nem sokat tanulok. Mollyt is kértem, hogy tanítson, el is kezdte, a kezébe vette a könyvet, aztán azt mondta, hogy ő most inkább vicceset akar írni róla, úgyhogy most ezt egyedül írná meg. Valahogy az emberek itt nem szeretnek tanítani, jobban örülnének, ha a tudás egyszerűen benne lenne a fejemben. De ezt egyedül nem lehet megtanulni, mert elég nehéz, legjobb talán az volna, ha anyanyelvű angol lennék.

Az egyik munkatársam tragikus hirtelenséggel felmondott, méghozzá egy körlevélben, ami alapján az embernek az a benyomása, hogy nem teljesen épeszű. David fél tőle. Azért Dianat is meg lehet érteni (ő mondott fel), valószínűleg nem tudta elviselni David éjszakai emailjeit, amelyet előszeretettel küldözget (részegen) minden nőnemű alkalmazottjának. 
Amúgy szeret percenként kirúgni valakit, majd rájönni, hogy azért csak nem rúgja ki, és gyorsan visszavesszi. Ez két emberrel történt meg most. Az egyikükre gyanakodott, hogy át akarja tőle venni a boltot. Pedig nem. 
Amúgy végre sikerült lebeszélnem Davidet arról, hogy homofóbnak gondoljon. Nem tudom miért tette ezt, talán azért, mert olyan keletről jövök. De mostmár tisztáztuk. Már csak nacionalistának hisz, de ez különösebben nem zavar, külföldről valahogy nagyon lehet szeretni Magyarországot.

Ma Fergus meglátogatott a boltban, teljesen oda van érte, és felmerült, hogy esetleg ő is ott fog dolgozni egy pár hetet. (Stephanie helyett, akinek vissza kell mennie Amerikába, mert lejárt a vízuma, és ki tudja mennyi idő újat szerezni - lehet, hogy kénytelen lesz Írországon keresztül visszajönni, titokban, ahogy ezt már korábban is tette.)

Ahogy a március 15-i videókat nézem, úgy gondolom, hogy nem kell nekem feltétlenül nagyon sietni haza, ezek közé az emberek közé. Amúgy a hazatávozásom erősen tolódik, most ott tartok, hogy azért május közepén csak hazamegyek, mert akkor otthon már ooolyan szép az idő. Ja, amúgy itt 10-13 fok van napközben és süt a nap, estefelé pedig 5re hűl re. Ma már pulóverben sem fáztam kinn, viszont a boltban konkrétan hidegebb van (10 fok körül), így ott még mindig fázik az ember... Hogy ott havazik és esik? HÁHÁ.

A jó idő örömére sokat sétáltam és most kivételesen fényképeztem is. (Ide kattintva megtekinthetők.)

Szombaton, a Loungeban ülve egy szónok hangjára lettem figyelmes, így a Grassmarket felé távoztam, hogy megnézzem mi folyik ott. A Greenpeace és egyéb aktivisták tüntettek a kormány Trident programja ellen, amit nem tudok pontosan mi, de drága. Egészen (még talán edinburghi viszonylatban is) furcsa emberek voltak ott, öreg és fiatal hippik, mókás volt, de valahogy nem tetszett nekik, hogy fényképezek. Beszélgettem egy Greenpeaces lánnyal, aki olyan bölcsészfejű volt és nagyon kedves, és mikor azt mondtam, hogy én ezt nem tudom mi, ezért nem fogom azt válaszolni az "Akarom e, hogy legyen a Trident-program" kérdésre, hogy nem, akkor ezt kedvesen ("Fair enough") tudomásul vette. Asszem a magyaroknak lenne mit tanulni tőlük. Érdekes volt.

És még mindig nem volt olyan nap, hogy valaki ne tett volna említést a v-im és w-im hibásságáról (de miért nem mondod normálisan???), vagy ne sütötte volna el a poént, hogy "Hungary? I'm hungry too!". Ez egy reflexnek tűnik az embereknél, de általában a tudomásukra szoktam hozni, hogy ez bizony nem a világ legeredetibb poénja.

Ja, és amit még elfelejtettem: sikerült fodrászhoz mennem. Méghozzá a Forest Caféba, ami egy kávézó/művészeti cucc/nemtommi. Szóval itt vág hajat Magda, a lengyel fodrász. Nagyon jófej, a Forestbeli legjobb barátnője Kata, az egyetlen magyar ott. Miután megállapította, hogy meg kéne növesztenem a hajam, és nem fog sokat levágni belőle, olyan rövidre vágta, amilyen nem volt szerintem még soha. De nem rossz. És a hajvágáshoz jár egy vodkashot (snip&sip), így sikerült egy kis Zubrówkához jutnom, amelyet egyenesen Lengyelországból importált.

Mégvalami eszembe jutott. Tekintve, hogy a hostelben mindig legalább négy különböző nemzetiség képviselője foglal helyet egy asztalnál (és még orosz hússaláta sem kell hozzá), érdekes általánosításokat lehet tenni (mit szoktak csinálni az általánosítással? - legyen inkább öööö következtetés). Szóval ami mostmár teljesen egyértelműen kiderült számomra, az az, hogy a földrajzilag közelebb fekvő országok polgáraival sokkal jobban megértjük egymás. A hostelben a legtöbb ember, akivel jóban lettem német, ők még akkor is nagyon jófejek, ha harcos feministák. Csak sajnos általában rövid ideig tartózkodnak itt. (Ami szintén egy nehéz dolog a hostelben: akivel kicsit is összebarátkozik az ember, az igen hamar távozik. Kivéve, ha az egyik fél nem igazán élvezi a társaságát - akkor általában évekig marad.)
Illetve a Bálint lengyel barátaival is jól megértjük egymást, ők nagyon szimpatikusak és viccesek. Az amerikaiak kedvesek, de egy egész másik levelen van a velük való barátság szerintem, sokkal kevésbé igazi. Bár persze ez sem igaz, például Stephanie (munkatárs) egyáltalán nem ilyen, de szerintem ő lélekben keleteurópai:) Na mindegy, csak ezek furcsa dolgok.