Naaa, próbáljuk újra ezt a bejegyzést.

Azon olvasók számára, akik nincsenek a facebookon regisztrálva (márha van még a földön ilyen ember) itten vannak képek továbbra is: pikasza. Persze facebook felhasználók is megtekinthetik.

Az elmúlt héten elképesztően sokat dolgoztam, csak egy szabadnapom volt. Na, nem mintha a munka különösebben megeröltető lenne, de nem tudok miatta napközben aludni, így elég fáradt vagyok. Mert éjjel egyig a szobába folyamatos ki-be járkálás van, reggel 10től pedig felkelés, ami abból áll, hogy 15 ember 30 zacskót zörget folyamatos jelleggel. De meg lehet szokni.

Csütörtökön, mely napon véletlenül épp valamit csináltam is a munkahelyemen (ez egészen ritkán fordul elő) Dylan Moran látogatott a boltba, aki a Black Books c. korábban emlegetett sorozat írója és főszereplője. Állítólag hosszú évek óta idejár. Persze én nem ismertem meg, de David mondta, hogy valami híresség van a szomszéd boltrészben, és aztán az is eszébe jutott, hogy ki, én meg gyorsan lecsekkoltam...Mókás volt.

Újabban ázsiaiak szálták meg a hostelt, üdítő változatosság a spanyolok után. Bár a spanyolok általában hosszú időre jönnek, míg az ázsiaiak inkább csak pár napra.

Pár hete lakott itt Daniel, a bajor, akivel akkor jóba lettem (és egy német lánnyal). Aztán mind a ketten elmentek, a lány (Beth?) haza, Daniel pedig 150 km-et gyalogolni Skóciába. Ilyet nem igazán tudom miért csinál valaki. Mindenesetre szerdán (St. Patrick napján) visszajött, és véletlenül találkoztunk, és mutatott képeket, hogy hol sátorozott, elég gyönyörű azért itten. Aztán meghívtam a Bálinthoz másnapra enni, mert elég elhagyatottnak tűnt, és ennek nagyon örült, Nickkel szerintem elég jóban lett. Amúgy nagyon furcsa ember volt, ez a pár nap talán pont elég is volt belőle...Szombaton hazament, de jövőre itt fog tanulni. Meglátogatott a boltban is, és volt szerencséje Davidhez.
David nagyon őszinte és értelmes, ezért jó vele beszélgetni, ha még nem ivott meg többet két Cidernél, azután érdemes távozni, mert kevésbé szórakoztató.

Amúgy egész sok látogatót fogadok mostanában a munkahelyemen. Tegnap Manyi járt ott, aki egy Máté passió előadást meghallgatni jött ide (és a próbákat is hallgatta), épp ott tartózkodnak most a Bálinttal. Szóval ő is bejött, őt is lenyűgözte a bolt, és ugyanekkor jött John is, aki hostellakó és munka után érdeklődik.

Ma úgy döntöttem, hogy elindítom a saját böjtöm: húsvétig nem fogok csokit/édességet enni (ezt egy fél doboz tescobrownie elfogyasztása után határoztam el, majd meglássuk hogy megy).

Amúgy egyre gyakrabban kell rádöbbennem, hogy az én szívem azért mégiscsak keleteurópába húz, nem való nekem ez a nyugat. Na, nem mintha rosszul érezném magam, sőt, nagyon is élvezem, de biztos vagyok benne, hogy nem tudnék itt élni. Egyszerűen túl steril (ezt a szót Báliint találta meg nekem, köszönet érte!). Tényleg tökéletesen leírja, hogy milyen. Minden rendben van, minden olyan tiszta, működik. minden követi a szabályokat, olyan nyugat. Az ember azt gondolja, hogy ez egész jól hangzik, és pesze, jó is, de pont emiatt hiányzik belőle egyfajta nem is tudom mi, valami lélek, vagy élet vagy nemtudom. Nem nagyon lehet ezt megfogalmazni, csak egy érzés. Mindenesetre nem szeretném itt tölteni az életem. Amúgy ezt nagyon kellemesen ellensúlyozva a munkahelyem...
És szörnyű, hogy, ha az ember péntek este 10 és vasárnap éjfél között az utcára megy, akkor minden méteren egy hányásba ütközik. (Bocsánat, de tényleg, iszonyat zavaró.)

Huhh, ennyi jut most így eszembe. Attól tartok, hogy ez a bejegyzés is bővelkedni fog a helyesírási hibákban, elírásokban és értelmetlen mondatokban, de nincs kedvem ma már újra elolvasni, mert az általában a véletlen törtléshez vezet...Kénytelenek lesztek elviselni.