Péntek
A változatosság kedvéért, most is a buszon vagyok. Csak most Madridba tartok, és viszonylag meg vagyok győződve arról, hogy valóban oda is fogok kilyukadni. Sajnos ezen a buszon nincs akkora kényelem, mint az előzőn; az szinte üres volt, ez teljesen tele van emberekkel.
Szóval valahol ott tartottam, hogy Valenciába megyek.
Azóta már megérkeztem sikeresen, Juan kijött elém a buszhoz, így még tévelyegnem sem kellett. A center közelében lakik, így szinte minden gyaloglótávolságon belülre esett – vagy ha nem, akkor is gyalog mentünk. Megérkezésem után sétálgattunk a városban, és Juan örömmel vette azon kijelentésemet, hogy templomba nem vagyok hajlandó bemenni, mert ő sem vágyott erre különösebben. (Múzeumba így is mentünk, az elég volt…) Hihetetlen jó tapast ettünk (továbbra sem sikerült megfejtenem, hogy ez a név pontosan mit fed, mert ahányat ettem eddig, annyi féle volt).
Juan amúgy művtöri tanár, így elég sokat tudott mesélni a városról, bár nem állítom, hogy mindent teljesen megértettem és megjegyeztem, hallani mindenképp érdekes volt:)
Este Javíval találkoztunk, akit szintén ismerek Berlinből, és szintén jófej.
Másnap a L’Buffay(?)t akartuk meglátogatni, ami egy édesvizű tó a tenger közelében, de nem sikerült időben felkelni, hogy oda tudjunk menni, így inkább sétáltunk a városban, elkísértem Juant a munkahelyére, és amíg tanított, itt sétálgattam. (Ezek a spanyolok nagyon keményen dolgoznak: Juan heti két órát tanít, Javí heti kilencet, és már ettől is szenvednek. Hasonlóan keményen dolgozott Jugó, aki a barcelonai lakásban lakott.(Igen, ezek a J-s – vagyis H-s – nevek engem is kiakasztanak…))
Ez a híd – Juan szerint – a világ legbénább építésze által lett tervezve. Mikor elkezdték építeni, kiderült, hogy nem fog egészen úgy menni, ahogy szeretnék, mert a nagyon dizájnos csavart pillért azok az akármik nem fogják tudni megtartani, így kénytelenek voltak a két függőleges cuccot is odarakni, ettől egy csöppet hülyén néz ki, de legalább nagyon drága volt. (Igen, az építészeti szakszókincsem hagy némi kívánnivalót maga után.) Amúgy ez, a víz közepén az opera, és rohadt menő.
Másnap Juan anyjánál Paellat ettünk, ami egy tradicionális valenciai kaja, állítólag nagyon nehéz elkészíteni, de kegyetlen finom. Juan anyja nagyon aranyos volt és beszélgetett velem, az élvezeti szintet csupán az csökkentette egy kicsit, hogy nem tudott angolul (vagy inkább én nem tudok spanyolul). Nem rég eltörte a vállát, ezért némi segítségre szorul, többek között ezért is mentünk oda.
Délután megnéztünk a Nemzeti Múzeumot, ahol gyönyörű és nagyon egyedi barokk festményeket tekinthettünk meg, több emeleten. Sajnos a múzeum érkezésünk után fél órával bezárt. Egy söröző előtt összefutottunk Juan haverjaival, akikkel közös zenekara volt. Ráadásul nagyon jól tudtak angolul, ami üdítő volt. (Biztos, hogy legközelebb úgy jövök ide, hogy beszélek spanyolul.) Elmentünk a pszichológia tanszéken tartott egyetemi bulira, ahonnan először eltávolítottak minket, majd beengedtek, gőzöm sincs miért. Jó volt, a banda néhány tagja meghívott, hogy tartsak velük Sevilla környékére, ahova pár hét múlva indulnak kocsival, és ha megyek, csak 15 euró lenne. Sajnos a pár hét múlva kicsit késő, így nem éltem a lehetőséggel.
Valencia jó város, nekem jobban tetszett, mint Barcelona. Bár nem jutottam el sem az édesvizű tóhoz, sem a rizsföldekre (amik állítólag gyönyörűek), nekem sokkal kellemesebb volt a légkör, arról nem is beszélve, hogy összehasonlíthatatlanul olcsóbb. Persze rohadt jó dolgom volt, mindenhova elvittek, a legjobb helyekre mentünk, a legjobb kajákat vettük, míg Barcelonában azért magamra voltam utalva. És ugye, bár elég nagy város, turista kb. nincs. Állítólag télen sokkal több van, és senki sem érti, hogy miért. Amúgy Juan barátja, Manu szerint Madrid nagyon jó hely, bár csúnya és zajos, az élet nagyon jó benne, és az emberek sokkal érdekesebbek, mint a katalánok.
