Az egész úgy kezdődött, hogy a múlthéten kiderült, november 30-tól munkanélküli vagyok.
Hát, mit tesz az - egyetemet frissen elhagyó - ember ilyenkor? Nem tudom, mindenesetre én elkezdtem munkát keresni. Állásokat néztem, és, csak hogy jobban érezzem magam, frissítettem a profession.hu-n az önéletrajzomat.
Kedd estefelé egyszercsak megcsörrent a telefonom. Miután sikerült meggyőznöm a telefonáló hölgyet arról, hogy bizony az Anna név is engem takar, megkérdezte, keresek e még munkát. Mondtam, hogy persze, aktuális a dolog. Merthogy elmehetnék holnap egy állásinterjúra - sajnos se a cég nevét, se a pozíciót nem értettem, csak hogy valami telefonálgatós munka. Nem mertem megkérdezni, hogy vajon én jelentkeztem-e erre a munkára, vagy ők találtak e meg. Igent mondtam, mert miért ne. Mielőtt letettük, a hölgy még biztosított arról, hogy rengetegen jelentkeztek a munkára, de én valamiért különösen szimpatikus vagyok a főnökének, K. Lajosnak, akihez az interjúra kell mennem. Hát, Lajos, ez jólesik. Persze érthető is, tekintve a lenyűgöző szakmai múltamat.
Mindenesetre elmentem. Hátha sokat fizetnek. Megérkeztem a kelenföldi épülethez, rátaláltam az emeletre is, és a felirat láttán rájöttem, hogy ez lesz a cég, amit keresek. CFD Markets. Benyitottam, és szinte belebotlottam 30, egymást túlüvöltve telefonáló emberbe. Mondták, hogy várjak kint. Jó. Többen voltak ott - talán mondanom sem kell, hogy egyikük sem a rengeteg jelentkező egyike volt, hanem mindenkit levadásztak. Megérkezett egy lány, körbenézett, majd káromkodott egy szolidat. Ő már járt itt egy hónapja, account manageri munkát ajánlottak neki, fix fizetés nélkül. Egy barátja elvállalta, egy hónap alatt 0 ft-ot keresett vele.
Mintegy háromnegyed órával a megbeszélt időpont után egy férfi megkérdezte, K. Andorra várunk e. Igen, bár nekünk még Lajost mondtak, de mindegy, tőlem aztán lehet Zs. Frodó is, csak történjen már valami.
Bevezetett minket egy irodába, ami a hangulatos kelenföldi sitt-telepre nézett. Az iroda dekorációját a polcon elhelyezett Laphroaig, Glenfiddich és egyéb whiskey-k alkották.
Rövid várakozás után visszatért a minket odavezető férfi - úgy látszik a saját nevét nem tudta pontosan.
Sajnos az első pár mondatára nem tudtam figyelni, mert a figyelmemet teljesen lekötötték az ingujjait díszítő arany(színű) mandzsettagombok, az aranyozott óra, az aranykarkötő, és persze nem utolsósorban az arany pecsétgyűrű.
Elmondta, hogy nekünk account managerként rá kéne vennünk minél több embert, hogy itt kössenek szerződést, meg aztán tartani kell a kapcsolatot velük, telefonon és élőben. Van ugyan fix bér, de azt nem mondhatja meg sajnos, hogy mennyi. Meg persze sok új szerződés - pluszpénz. Szorgalom, sok munka, tempó, ez kell ide. Ő amúgy kizárólag szimpátia alapján veszi fel az embereket. (Megpróbálta kiszámoltatni velem, hogy 100.000 dollár hány forint, de sajnos nem járt sikerrel...)
A másik lány lehadart valami bemutatkozást, amit K. úr rettenetesen unt. Megkért minket, hogy legyünk gyorsak, mert jön az ügyfél. Valóban, telefonált az ügyfél - az első szimpatikus vonása K. úrnak a csengőhangja volt, Flo Rida vagy talán Pitbull -, "szevasz, itt vagy? Ja, látom a BMW-d. Figyelj, lezavarom még ezt az interjút, 2 perc, addig nézd a csajokat". Le is zavarta. Köszönettel nemet mondtam a lehetőségre. Kifelé menet újra láthattam az összes, elképesztően feszült és ijedt alkalmazottat.
Mindenképp megérte odamenni, ha másért nem is, azért, mert hazafelé a 33-as buszon, a vezetőfülkében egy 4K!-s matrica virított.
Mostantól rendszeresen járni fogok állásinterjúkra, jó móka!
