Tekintve, hogy kb egy éve először ma dolgom lenne, most blogot fogok írni. (Procrastination, mondaná az angol.)
Jut eszembe, annyira jó érzés nem érettségizni. Na nem mintha így visszaemlékezve nem lett volna jó móka (móka? Hogy mondhatok ilyet? A jövőm, az életem és boldogságom múlt rajta!), de azért jobb, ha nem kell. És persze, most én, mint felsőbbrendű lény, kiröhöghetem az érettségizőket, és kicsit lekezelően azt mondhatom, hogy "mit parázol? Tök egyszerű! Nevetséges az egész." Sőt, jövőre - ha elég szerencsés vagyok - már talán azt is hozzátehetem ehhez, hogy "ne viccelj! A vizsgaidőszak felér száz érettségivel! Te most komolyan ettől félsz?" Meg ilyeneket. Alig várom!
Most, hogy már csak két nap fogok dolgozni, elkezdtem élvezni a dolgot. Na nem a munkát magát, az továbbra is unalmas, de a kollegákkal egyre többet beszélgetek, és mindenki jó társaságnak bizonyul. Az a gyanúm, hogy ezek az emberek erősen hippioid jellegűek, beigazolódni látszik. De, ami jó, hogy nem "hippiakaroklennimertazjó" fajták, hanem természetesen csinálják.
Érdekes véleménnyel vannak a világról, nagyon szórakoztató. Szerintük a Skót Nemzeti Bank által támogatott könyvvásárról 800 font értékben könyvet lopni nem bűn, mert az SNB még a bankokon belül is az egyik legundorítóbb. Valahogy azért ezzel én nehezen értek egyet.
Sajnos a szobatársaimat és üzletfeleiket is egyre jobban kedvelem.
Stephanie (munkatárs, kicsit tud magyarul, mert magyarországon élt 1 hónapot) azt mondta, hogy nem mehetek haza, maradjak itt, és majd ő néha beszél hozzám magyarul, hogy ne legyen honvágyam. Vicces, mikor teljesen váratlanul megkérdezi, hogy "kérsz teát?", elég jó kiejtéssel.
Amúgy David, egyik napról a másikra nyugdíjba vonult, és átadta a bolt vezetését Chrisnek. Erről emailben értesített minket, és senki nem tud semmi többet. Talán Chris igen, vele még nem beszéltem. Furcsa.
Itt is voltak ám választások. Most csütörtökön. A végeredmény még nem biztos azt hiszem, de bevallom, nem követem különösebben az eseményeket, mert vajmi keveset tudok a brit politikai helyzetről. De azért az érdekes, hogy míg Magyarországon a Jobbik bejut a parlamentbe, addig itt "A szavazók pedig sportszerűen megtapsolják az eredményeket, kivéve a fasiszta Brit Nemzeti Pártét, melynek képviselőit kifütyülik, rajongóit pedig szóban és nem ritkán tettleg is bántalmazzák." (Index). Hát ez a különbség. És ez, meg ilyesmi dolgok azok, amik (többek között) hiányozni fognak, ha hazamegyek.
Amúgy nem egy ember kérdezte itt aggódva, hogy tényleg bejutott e ez a nagyon szélsőséges Dzsobbik a parlamentbe nálunk? És hogy ez mégis hogy történhetett?
Az elmúlt napokat enyhén depresszáltan töltöttem, mert legszívesebben már rég otthon lettem volna, miközben iszonyatosan elkeserített a gondolat, hogy el kell innen mennem. Tegnapra ebből a remek hangulatból sikerült kimásznom, talán a jó hostel-bulinak köszönhetően is, és most egyszerűen csak élvezem a hátralévő napokat. Ez jobb...
Én nem sorolom magamat azon emberek közé, akik utálják az összes magyart, meg ilyesmi, de sajnos azt veszem észre magamon, hogy amint magyar beszédet hallok a hostelben mondjuk, egyszerűen csak menekülni szeretnék. És nem találtam még rá magyarázatot. A hanglejtésükből, mindenből amit mondanak egy olyan lenézés árad például a külföldiek (illetve itt belföldiek) iránt, hogy elviselhetetlen. Biztos, hogy tesznek valami megjegyzést az emberekre, valami kis apró bunkóságot, csak azért, mert nem értik. Ide egyszerűen nem illik a magyar mentalitás. És azt gondolom, hogy ha más külföldieket értenék, akkor sem találnám őket ennyire szörnyűnek. És ez szomorú. Persze, én is éltem már a titkos nyelv adta lehetőségekkel, de nem gyakran, és - szerintem, bár én elfogult vagyok - nem ilyen bunkón.
Most ennyi jut hirtelen eszembe.
