Sikerült összeszednem magam annyira, hogy írjak ide megint. Na nem mintha annyira hiperszuperelfoglalt lennék, inkább csak egy kicsit talán lusta.

Pénteken alig félórával felkelés után (fél háromkor) felhívott David az antikváriumból (amúgy megtudtam, hogy angolul is van olyan szó, hogy antikvárium, csak nem használják, illetve a postán az számít antikvár könyvnek ami több mint 25 éves). Szóval felhívott, és azt mondta, hogy egy fél óra múlva legyek ott. Ott is voltam, azonnal munkába állítottak, ami lényegében az, hogy az ember üldögél a boltban és nem csinál semmit (esetleg beszélget).
David tanítgatott, hogy mi hogy működik, milyen kód a könyvekben mit jelent illetve arra is, hogy hogyan kell kommunikálni a szomszéd üzlettel (ami szintén az övék, csak el van választva, külön bejárattal). Ez ugyanis nem teljesen hagyományos módon zajlik: a "mindig a számítógép mellett tartandó" feliratú kalapáccsal a téglafalra kell ütni (ekkor esetleg az ember szemébe hullik egy kis fal), majd fel kell venni a telefont. A kopogásnak köszönhetően már a túl oldalon is felvették, és így lehet beszélni. A másik oldalról ugyanezt egy bottal kell végrehajatani.
Azt is megtudtam, hogy a brittek azt szeretik, ha békénhagyják őket, ezért esetleg meg lehet kérdezni, hogy miben segíthetek, de úgyis azt mondják, hogy köszönik, de csak nézelődnek. Ilyenkor el lehet mondani, hogy itt van a non-fiction, a másik részben pedig a fiction, és akkor boldogok lesznek, mert úgy érzik, hogy kicsit azért foglalkoztak velük.

Később beállított a boltba két munkatárs, egy lengyel és egy amerikai, 26-7 év körüli lányok, jófejek.

David megmutatta az adatbázist, és teljesen le volt nyűgözve, mikor én segítettem neki, abban hogy mit hogyan kell. Inkább nem mondtam el, hogy ez nem azért van, mert adatrögzítő voltam, hanem mert egy nagyon egyszerű program volt, csak ő nincs jó barátságban a számítógépekkel (ezt ő mondta).

Nap végén pedig (ami valamikor 6 és 7 között van) 9 fonttal távoztam, ami azért jó érzés volt. Azt hiszem Davidnek igaza volt, a magyarok többet dolgoznak mint a brittek (szerinte többet is isznak, de az elbeszéléseiből azért nem így tűnt).

Amúgy a várost szoktam járni - szerintem az elmúlt egy hétben többet gyalogoltam mint 10 év alatt összesen - munkát keresve. Lassan már térkép nélkül is eltalálok ide-oda.

Ma hostelekben kérdezősködtem az árakról vagy munkalehetőségekről, úgy tervezem, hogy odaköltözöm hamarosan, ha találok még valami munkát.

Itt is jó, de mivel itt már fél éve ismer mindenki mindenkit, kicsit nehéz vegyülni, bár a lakótársak és üzletfeleik nyitottak, ami jó. Lányokkal még nem igazán beszélgettem vagy találkoztam, ők iszonyatosan klikkesednek (ezt a szót sem írtam még le soha), és nem igazán állnak szóba mással. Tegnap volt egy flatparty, de rossz volt (a basementi flatpartyk amúgy mindig rosszak állítólag).

Sajnos most nem igazán tudok koncentrálni arra hogy mit írjak, mert Nick (a szomszéd szoba lakója) itthon van, ami azt jelenti, hogy drum'n'basstól zeng az egész szobánk, amiben a basszus olyan erős, hogy az agyamban zeng. A Bálint már nagyon nehezen viseli. Huhh, most leállt egy pillanatra. Ez a legjobb, ilyenkor olyan mintha egy téglát levennének a fejemről.

Nagyon fárasztó a sok különböző akcentust érteni próbálni, az amerikaival nincs különösebb gond, de a dél/észak angol, skót stb. már elég problémás.

Ma volt szerencsém újra találkozni az ún. skót népzenével, ami lehet hogy még rosszabb mint Nick zenéje. Skót dudán játszanak az utcán, pénzkeresés céljából és minden szuvenírshopban is skót népzene megy, ami elviselhetetlen. (Ross (Friends) egy kicsit sem rosszabb a skót dudán, mint a skótok.)

Mikor halálfélelelem kíséretében átkelek az úton, a jó irányba nézve, attól félve, hogy mindjárt elüt egy kocsi a másik irányból, szóval ilyenkor általában eszembe jut, hogy én otthon vezettem, és sosem hiszem el, olyan mintha csak képzeltem volna, nagyon fura.
Nemrég döbbentem rá arra is, hogy otthon egy órával később van, pedig erre már rég rájöhettem volna...(Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy a laptopom órája még a magyar időt mutatja, ezért is lehettem egész eddig mindig időzavarban...)És igen, még mindig túl sokat gondolkodom.

Ha már azt írom, hogy mi rossz, akkor az ajtókat sem hagyhatom ki...
Ugyebár a brittek tűzmániások (vagyis állandóan tűzre készülnek, minden tűzálló, stb). Így a lakásban minden ajtó tűzvédelmi ajtó is egyben, ezért magától csukódik. Az egy dolog, hogy van olyan, ami simán csak bevágódik, de a konyhaajtóra fel van szerelve egy lassítószerkezet, ami jó, de az utolsó 10 centire elengedi az ajtót újra. Ezért az becsapódik. De kinek van türelme izomból áthúzni a lassítócuccon, hogy halkan csukja be? Senkinek. Becsapódik. Furcsa. De biztos erre is van magyarázat, ahogy a csapokra is...Valahol.

Amúgy most kaptam meg a beosztást, a jövő héten 4 nap is dolgozom, az már egész jó, de sajnos hetente változik, emellé nemtom hogy találok más munkát, de sebaj. Ha hostelbe költözöm és nem eszem, ebből már kijövök:)

Asszem most ennyi. Biztos nem írtam le valamit még. Ja, meg vannak új képek itt (és ittvan néhány berlini is). (És ha mégvalaki azt mondja, hogy ferdék a képek, azt megütöm, mert nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy kiegyenesítsem. A FÖLD FERDE!nah.)