Sajnos nem tudok különösebben érdekes eseményeket megosztani az olvasóközönséggel, tekintve, hogy az elmúlt héten nagyjából két helyen tartózkodtam: a hostelbeli ágyamban, majd később a Bálint szobájában lévő ágyon. Ennek oka pedig egy kellemes kis mandulagyulladás begyűjtése volt. Mostmár talán mondhatom, hogy múlófélben van a betegség, az antibiotikum jótékony hatásának és Bálint gondos ápolásának köszönhetően.
Betegségem alkalmából volt szerencsénk a (rettegett) skót egészségügyet közelebbről megismerni.
Szombaton döntöttünk úgy, hogy mostmár orvos kell, de hétvégén csak ügyelet van. Kis kutatás után Bálint felhívta az NHS-t, valami központ, ahol időpontot adnak. Miután kiderítették, hogy nincs meningitisem és nem akadályozza egy kemény tárgy a légzésem, azt ígérték, hogy majd visszahív egy nővér hamarosan és - ha kell - ad időpontot. Magyarok lévén, meg voltunk győződve arról, hogy az elkövetkezendő pár órában nem kapunk hívást, és kicsit elkeseredetten keresni kezdtünk valami más lehetőséget. De két perc múlva felhívtak, és időpontot adtak egy kórházba, két óra múlvára.
A kórház nagy, modern, szerintem kicsit olyan mint egy repülőtér, mindenütt boltok és kávézók, kedves recepciósok. Rövid várakozás után egy kedves nővér (vagy inkább fívér) megvizsgált, és - miután kiderítette, hogy nincs meningitisem - gyógyszert adott.
Később háziorvosnál is jártunk, az már kicsit magyarabb, de azért jóval modernebb, és semmi kivetnivalót nem találtunk benne.
Tehát, mivel a héten nem sokat tettem a népért nem tudok mit írni. Bár szívesen elemezném az Index-blogok kommentelőinek lelkiállapotát (azt hiszem mostmár végképp szakértő vagyok), vagy a Facebook felhasználók aktivitását ábrázolhatnám grafikonon. Továbbá azt is, hogy hányan csatlakoztak a "láttam már fényben megcsillani két porszemet egyszerre" klubhoz.
Majd legközelebb. Mára ennyit az önsajnálatból. (Najó, igazából szerintem egész jól sikerült kihagynom belőle az önsajnálat részt...)
